Megrendelés esetén hívja:

Sándor Timea +36-20-978-6937

Repertoár

 A szeretet arcai

 

 

Gondoltad volna,hogy eljutunk idáig? Hogy koldulni kell a szeretetet? A szeretetlenség világában élünk.

Szeretetről beszélni egyedül nem lehet. Mindenről lehet-de erről nem. Mert a szeretet lényege az együtt. A veled. A velünk.
A szeretet világa az együtt világa. Az a másodperc,amikor igazán szeretünk,életünk egyetlen valóságos pillanata.

Együtt….Veled….Velem….Benned….Bennem.

Ha a közeledben van,akit szeretsz,mintha melegebb lenne a levegő. A tárgyak mosolyogni kezdenek, a szoba ismerősebb lesz,mintha az illat is megváltozna körülötted, ha a közeledben van,aki számodra kedves.
A szeretet mindent kibír-egyet nem:hogy elmúlik. Szeretünk-és vége!? Vége,örökre?! Soha nem lesz többé?!-Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb,mint a fizikai kín vagy maga a halál,azért,mert egyszerűen természetellenes.
Ezért van az,hogy senkit sem lehet megvígasztalni,ha elveszti azt,akit szeret.

Két dologtól félünk. Az egyik hogy egyedül maradunk. Nincs nagyobb bűntetés,mint a kívül-rekedés,a kitaszítottság? Egyedül lenni nemcsak nem jó: nem is lehet. A másik félelmünk,hogy föl kell adnunk a magányunkat,és össze kell olvadnunk másokkal. Ezért lesz minden társulás idővel éppolyan elviselhetetlen ,mint a magánzárka. Sokáig másokhoz tartozni sem jó. Magányban társat keresünk, mert nem -bírjuk sokaig-s ha társunk van,elöbb-utóbb újra a magányt, mert a közösséget sem -bírjuk ki.

Az élet nem más,mint az érzelmek játéka. Érzed,hogy jólesik a másik jelenléte,érzed lényének melegét,és a csók helyett már a puszta közelsége is boldogsággal tölt el.

A szeretet:élet.
Szeretet nélkül az élet: halál.

(Részlet Müller Péter- Szeretet című könyvéből )

 

 

 

Mi lett volna Hófehérkével a törpék nélkül?

 

 

Tudtátok, hogy eredetileg a mesék a felnőttekhez szóltak? A felnőtt mesék pedig emberi élethelyzetekről tanítottak. Így volt ez Hófehérkével is, hiszen van ebben a történetben (is) pár megválaszolatlan kérdés meg tanulság is, amire eddig nem is gondoltunk. A tánc-előadásban ezeket fogjuk körbejárni táncművészettel és előadással. Addig pár kérdést felteszünk nektek, addig is gondolkodjatok!
Vajon a király miért hitte el a hazugságot az “új-asszonynak”, miért nem kereste meg személyesen apaként (nem királyként) a kis hercegnőjét? Valóban olyan elfoglalt volt királyként?…. vagy csak menekült, nem tudott szembe nézni valamivel az életében? Vajon feldolgozta felesége halálát, mielőtt megérkezett az életében az új kapcsolat? Vagy elvárás volt, hogy lépjen túl a gyászán és engedjen be egy új kapcsolatot? Miért hitt másnak, minthogy elmondhassa azt, hogy “bejárt mindent, de nem találta Hófehérkét”? Vajon a szépség nagyasszonya mikor észlelte, hogy párkapcsolaton belüli magány lett a társa? Vajon a vadász lelke miért volt megfélemlíthető? Milyen körülmények kellenek ahhoz, hogy valaki egy ilyen szörnyű dologban partnerré és bűnrészessé váljon?  Hogy kerülhet egy nő olyan hiú állapotba, hogy a szépségért képes egy fiatallal gyermekkel harcolni? Miért volt fontos az, hogy mindegyik törpe egyedi karakterrel rendelkezett? Hogyan tud segíteni a munka akkor, amikor valami odabent fáj a léleknek? Különben is, mit lehet tanulni egy “Kuka” nevű törpétől?  Miként kell a hercegeknek elindulni, és megtalálni a “halottnak” hitt hercegnőket? Miért fontos az, hogy a férfi érzelmileg érett legyen arra, hogy felsegítse a – veszteségét feldolgozó – hercegnőt a lovára?

Hófehérke hosszú életutat tett meg. Sokféle veszteség és fájdalom érte őt útközben. Megdolgozott azért, hogy ne az atyai örökség alapján legyen valaki. Nagy újrakezdőnek számít a mesék birodalmában. Az ő meséjében, de a tiédben is vannak “héttörpék”, akik hozzáadnak valamit a fejlődésedhez!  Mindegyik mese arra tanít, hogy legyünk képesek arra, hogy mindenkin keresztül tanuljunk önmagunkról valamit. Mindenki valakinek az önismereti tükre!! Tanulni a gonosz mostohától, vagy Hapcitól és Kukától, vagy épp a herceg szolgálóitól, akik körülbelül egyperces szereplők a mesében. Hiszen ha felismerjük azt, hogy a találkozóinknak nincs véletlensége, akkor talán képesek leszünk arra, hogy a mindennapos találkozóinkból merítsünk. Hiszen a mesében a szereplők sem rohannak el egymás mellett, hanem segítik egymást.
Talán ideje visszahozni azt is a “divatba”, hogy az emberek összegyűlnek és mesélnek egymásnak! Ehhez hoztuk létre a “tánc-előadás” műfaját, amely különböző művészeti és mentálhigiénés (lelki egészség) elemekkel ötvözve felnőtteknek mesél az “élet-mesékről”. A mesét 2019.November 8.-án elkezdjük, amelyre mindenkit várunk szeretettel!
Aki nem hiszi, járjon utána:

 

 

Társas – Játék

 

 

Két ember, egy férfi és egy nő találkozik. Kapcsolat alakul köztük és az elején minden rendjén is van, nagy a harmónia. A lelki vonzalom szinte összeragasztja a testüket is. A szinkron azonban egy idő után szétcsúszik, diszharmónia keletkezik, ami aztán erőszakba, mi több, súlyos erőszakba fordul. A Társasjáték című táncdarabnak ez a rövid szinapszisa.

Ungi Krisztián, a Közép-Európai Táncszínház vendégművésze  és Soós Viktória, a Spirit Dance Company szólistája annyira élték a színpadon ezt a darabot, hogy a jóérzésű férfinéző legszívesebben közbelépett volna, mondván, Most már elég! De nem lépett közbe senki (ugyanaz az erkölcs tartotta vissza attól, hogy a közbelépésével szétrombolja a darabot, mint amelyik erkölcs követelte a bántalmazott megsegítését), így a nő testileg és lelkileg is elgyötörten, végül a férfi szorításában maradt. Rongybabaként lógva.

Erős tánc volt. Megrázó, nyomot hagyó.

A “nyomok” egyébként a darabnak is fontos részei. Díszletként a két táncos egy fehér vásznat használ, amire a darab közben színeket kennek a csupasz kezükkel. Kezdetben egyértelmű, egyszerű színeket, majd a kapcsolat eldurvulásával a fájdalom, a megütött test foltjainak színeit. A festék pedig nem csak a vásznon, a kapcsolat nyilvános, jól látható felületén hagy nyomot, hanem a két táncoson is. Óhatatlanul összekenik egymást is, miután a vászon nem nyel el minden festéket. Ezek a tenyérnyomok tehát nem csak a vásznon, de a két testen is egyre szaporodnak és egyre kevésbé kivehető, hogy honnan is származnak.

Kis túlzással: minden egyes érintés nyomot hagy. Talán ez lehet a legfontosabb üzenete a Társas-játéknak. Nyilvánvalóvá tenni, hogy milyen nyers az erőszak és nyilvánvalóvá tenni azt is, hogy mennyire kibogozhatatlan és egyedi a mintája. Kapcsolatról-kapcsolatra változik, ahogy az egyes előadásokon sem lesz kétszer ugyanolyan a nyomok hagyta végeredmény.

Összemocskolt vászon – tiszta beszéd. Ezzel áll föl a néző a Társas-játék előadása után

Magányba Zárva

A legrosszabb az a nap, amikor felkelsz, és rájössz, hogy senki sem foglalkozik veled. A családod, a barátok elfelejtenek, nem kommunikálnak. Hamarosan bármit megadsz azért, hogy helyreállítsd a normális családi és társadalmi életet, csakhogy tudasd magaddal és a világgal, hogy még létezel, még számítasz.
Ezt legszebben Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének című verse érzékelteti velünk.
Néha azt gondoljuk, ahhoz, hogy sikeresek legyünk, keménynek, konoknak és szenvedélymentesnek kell lennünk másokkal. Néhányan egészen odáig elmennek, hogy a jóságot gyengeségnek és sebezhetőségnek tartják. Ha valamelyikünk mégis másként gondolkodik, azt nem engedjük be „bezárt világunkba”.

Hogy léphetünk ki bezártságunkból? – Darabunkban erre keressük a válaszokat.

Koreográfus: Sándor Timea

Zene: Emilie Simon – The Egg zenéje, Ady Endre – Szeretném ha szeretnének (H-epic) ,
Lisa Gerrard – Sacrifice zenéje

Closed into Solitude

The worst day is when you get up and realize that nobody cares about you. Your family and friends forget you, they don’t communicate. Soon you feel you’d give everything to restore the normal family and social life, only to let yourself and the world know that you still exist and count. This is most beautifully described in the poem “I’d like to be loved” by Endre Ady.

Sometimes we think that in order to be successful we need to be hard, stubborn and emotionless with others. Some arrive to the extreme that they confuse goodheartedness with weakness and vulnerability. And if someone happens to think in a different way, then is not granted access to behind the borderline, into our closed-in world.

How can we step out from our own jail? In our performance we look for answers.

 

 

Száll a kakukk fészkére

Kortárstáncszínházi előadás
Ken Kesey műve alapján

 

A színhely: elmegyógyintézet.
A szereplők: ápoltak és ápolók.
A téma: talpra tudnak-e még állni a szánalmas emberroncsok.
A mű azt sugallja, hogy a reménytelen kiszolgáltatottságban is lázadni kell az embertelenség ellen, mert az áldozat – fájdalmas bár – nem céltalan: talán van még visszatérés az elveszett emberséghez.
Az előadás folyamán két fontos kérdést boncolgatunk, az első a szabadság, a második a “beteg” fogalma. Mit jelent a szabadság? Tényleg szabadok vagyunk?
Ki és mi alapján bélyegezhet meg és ítélhet el, zárható el a külvilágtól?


Zeneszerző:
Nádaslaki István

Koreográfusok:
Sándor Tímea és Szili Vera

Rendező:
Somogyi Anna

 

Szilánkok

 

Koreográfus: Sándor Timea

Sokszor érezzük, hogy életünk darabjaira hullik,mint mikor egy tökéletes üveg szilankokká törik…… lehet megtaláljuk az összeillő darabokat….. máskor még tovább törjük, kisebb szilankokká.

1. Szilánk
Férfi és nő…..

2. Szilánk
Utak….. Megtaláljuk-e a sajátunkat vagy csak sodródunk….találkozások ,melyek nyomot hagynak bennünk….. Terhek, melyeket egy életen át cipelünk…..

3. Szilánk

Légy jó, tökéletes, mert ezt várja tőled a család, az iskola…… a világ!
És Te?
4. Szilánk

Keresünk….. Találunk ……..Egyedül……… Párban……..Szeretünk………. Gyűlölünk…….Hiszünk?!

 

 

 

Szoba

 

Koreográfia: Sándor Timea & Soós Viktória

A szoba egy hatalmas tér, ahova egy időben érkeztek meg az emberek.
Itt mindenki kedves, szabad és csak önmaga – egy egyéniség, vagy még sem?
Azonban egyvalami mindenkit ugyanúgy foglalkoztat – mi van a függöny mögött?

 

Room

It was a large room. Full of people. All kindsAnd they had all arrived at the same building
At more or less the same time. And they were all free. And they were all
Asking themselves the same question:  What is behind that curtain?

 

 

 

 

 

Elszigetelve

 

koreográfia: Szili Vera

Vajon tudatos e, hogy falakat építünk, álarc mögé bújunk; félünk az igazi emberi kapcsolatoktól vagy nem vesszük észre a jeleket?
Elszigeteltségünk maga a boldog tudatlanság vagy a tudat amitől megszabadulnánk…

 

Isolated

Whether it is conscious that we are building the walls, and hiding behind a mask;  we afraid of real human relationships or we do not  notice the signs? Our isolation is a happy ignorance or a consciousness that would get rid of it …

 

 

Tónusok

 

koreográfia : Sándor Timea
Koreográfus asszisztens: Soós Viktória

A zene áthatja mindennapjainkat, végigkíséri életünket az élet minden területén, ha szeretnénk, ha nem. De hogyan hat ránk , mit vált ki belőlünk? Hogyan hat a lelkünkre, kapcsolatainkra? Előhoz-e belőlünk valami pluszt – negatív vagy akár pozitív dolog? Mitől preferáljuk jobban az egyiket a másiktól?

Mikor megjelenik valamilyen zene – ráhangolódunk és szinte teljesen fogva tart, körülölel a hullámaival bennünket. A zene az titok és egyben egy kulcs is lehet mindenki lelkében. Segítségével megérted, hogyan tudsz azonos témák mellett mégis mindig mást és mást hallani. A zene témája a szerző által valójában ugyanazok és ugyanazok is fognak maradni hiszen a zene nem változik meg sohasem; de mindig más és más hangnemben, más variációban, más ritmikus képletben és időmértékben hallod meg lelkiállapotod függvényében. Ha igazán összhangban kerülsz egy zenével megtalálod benne amire vágysz hiszen a zene képes sajátságos sejtető eszközeivel jelezni mindazt, amit hallani akarsz.
Darabunkban a zene sokszínű árnyalatait, ránk gyakorolt hatását keressük táncosainkkal, s a nézőkkel. Talán ők is megtalálják a saját zenei árnyalatukat. Jó keresést!

Zene: Lengyel Zoltán- Peter E. Mueller-Kovacs : Timeless Zeitgeist

 

Colours

Music pervades our everyday lives. Accompanies many areas of our lives, like it or not. But how does it affect us, what reactions does it trigger? How does it touch our souls, our connections? Does it bring out something more of us (should that be negative or positive) ? Why do we prefer on or the other? If we are in good mood, we listen to some music. If we are sad, then, too – just the style of the music will be different. Why is it that sometimes a certain composition hardly touches us, and at other times it triggers deep feelings? Music gives freedom, makes you feel as if you’d have wings, but it can also pull you down to the depths, and it also gives a chance for self-reflection. Maybe the subconscious selects (quite meticulously), what do we need in that given moment? Whenever we hear music, we “tune” to it and it can hold us tight, and cuddle us with its waves. Music can be a Secret, but it can also be a key – in everyone’s soul.

 

Opus

Koreográfia: Mustapha Barkati (Fr)

Vendégkoreográfusunk Opus című etűd jellegű darabja.